Először egy darab, majd pár órával később újabb kettő. Mindössze néhány másodperc hosszúságúak, a jelentőségük azonban hatalmas lehet, hiszen mindegyiken felvillan egy mech részlete, illetve a harmadikon már teljes egészében megmutatkozik a gépezet. Miért is oly nagy durranás ez? A válasz egyszerű: mert könnyen lehet, hogy a MechWarrior 5 teaser videóit láttuk. Minden idők talán legjobb és legsikeresebb (9 millió eladott példány) meches sorozatának legutóbbi epizódja 2002. novemberében jelent meg, a fanok azóta várakoznak türelmesen, hogy újra bepattanhassanak egy 120 tonnás monstrum pilótafülkéjébe.
A Microsoft már pár éve értékesítette a MechWarrior jogokat, a vásárló pedig nem más volt, mint a Smith & Tinker cég. A név valószínűleg sokaknak nem mond semmit, azonban ha megemlítjük azt is, hogy az alapítója az a Jordan Weisman, aki létrehozta a FASA Interactive-ot, valamint ezer szállal kötődik a MechWarrior univerzumhoz, akkor rögtön biztatóbb lesz a kép. Talán mondanunk sem kell, hogy a lenti 3 szösszenet is tőlük származik. A lehetséges fejlesztőként a kanadai Piranha Gameset (még véletlenül sem Piranha Bytes) emlegetik, akik eddig sok szépet még nem tettek le az asztalra (PC: Die Hard: Nakatomi Plaza; PSP: Medal of Honor: Heroes 2, Need for Speed: Undercover).
A nagy leleplezés csütörtök délelőtt várható, ugyanis az IGN akkor fog készíteni egy interjút Jordan Weismannel, valamint Russ Bullockkal, a Piranha Games igazgatójával, amelynek során alaposan kikérdezgetik őket, hogy mi is akar lenni ez a három mozgókép. Addig számunkra marad a várakozás és a reménykedés.
(A kép a MechWarrior 4: Mercenaries egyik jelenetét ábrázolja.)
#tv#
#tv2#
#tv3#