Ha alaposan szemügyre vesszük Jeff Faulkner profilját, láthatjuk, hogy a Microsoft embere január óta Xbox Next Gen kreatív direktorként működik az óriásvállalatnál, mely posztjánál fogva ő „terelgeti az Xbox felhasználói dizájnjával kapcsolatos elképzeléseket a Közösségi Média, a Felhasználói Élmény, a Szórakoztatás, a Mozgás- és Hangbevitel, az Információs Dizájn, a Márka és Vizuális tervek terén”.

Olybá tűnik, Jeff Faulkner az újgenerációs konzolba foglalt közösségi élményért felel.

Jonathan Harris, az Xbox vezető kreatív igazgatója is hasonló feladattal van ellátva: munkaleírása alapján ő „a szórakoztatás új generációjának terveinek” sorsát intézi, immáron 14. hónapja.

Mindeközben a Joe Lagevin névre hallgató gyakornok – aki mint Xbox Hardver gyakornok teljesít szolgálatot a Microsoft kötelékében – „nagy sebességű adatátviteli buszokat tervezett és tesztelt az újgenerációs készülék elektromágneses interferenciáinak elkerülése érdekében”. Az igazat megvallva ez felettébb lényeges pontnak tűnik a fejlesztésben. Vajon miért egy gyakornok kapta?

Patrick Corrigan pedig, aki februártól egészen júniusig serénykedett a vállalatnál, ez idő alatt „a márkaelemek számára fektetett le alapokat az újgenerációs Xbox-hoz, a média valamennyi formájában.”

Mindez azért érdekes, mert a Microsoft már számos alkalommal kijelentette, hogy az ő „Xbox 720”-asuk lényegében maga a Kinect – eközben pedig itt van kapásból 4 alkalmazott (és ex-alkalmazott), akik egy „újgenerációs Xbox-on” dolgoznak/dolgoztak, és munkaköri leírásaik egyértelműen nem a Kinect-re utalnak.

Engedelmetekkel feltenném a költői kérdést: Akkor most mi van?