Kéretlen RFID a 2008-as CES-en

2007. július 31.
1.9471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kapó rádiófrekvenciás nyomkövetők a 2008-as CES-en a gyakorlatban is felhasználásra kerülnek, a látogatói kártyákba ültetve mutatják tulajdonosuk mozgását a kiállítási területen, ezzel felkeltve az adatkezelési aggályokat hangoztatók gyanakvását.
 

A kis jeladók számos hasznos információt szolgáltathatnak, így terjedésük robbanásszerű a logisztika területén, és folyamatos továbbfejlesztésükre, miniatürizálásukra számíthatunk. A téma szinte bizonyosan a következő CES egyik központi témája lesz, de ezúttal gyakorlati szemszögből is. A még távolinak tűnő rendezvényre ugyanis hivatalosan is megkezdődött a felkészülés, mivel a szervezők szétküldték a regisztráció menetéről szóló tájékoztatókat.

Az előzetes anyagban a szakmai és sajtó érdeklődőket legjobban megfogó rész azonban ezúttal egy apró kiegészítés volt, ami arról informál, hogy a látogatók belépőjébe RFID jeladókat építenek. A CES ugyan rögtön hozzáteszi, hogy ez csupán statisztikai szempontból, az egyes kiállítóhelyek látogatottságának mérése miatt fontos, és személyes adatok helyett csak egy azonosító számsort tartalmaz majd, tény, hogy a felmérésben való részvétel nem önkéntes, mivel mindenkinek ilyen belépőt adnak majd, megkérdezés nélkül.

Mondani sem kell, hogy ezt az eljárást máris sokan kritizálták a szakmában, és jóllehet ezekre az aggodalmakra a CES hivatalosan még nem reagált, a következő vásár már a legelején a szokásosnál izgalmasabbnak ígérkezik.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profiljatotyak profilja