Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kalypso Media kiadó nemrég néhány új képet tett közzé a készülő Dungeons című programról a felhasználók részére, amelyek a játékmenetet ábrázolják. A matérián a német Realmforge Studios fejlesztőcsapata dolgozik teljes erőbedobással. A szoftver előreláthatólag 2011 első negyedévében fog megjelenni PC-re, azonban a pontos kibocsájtási időpontra még várnunk kell kicsit, ugyanis ezt az információt egyelőre nem árultak el a készítők. Az alkotásban minden idők legbefolyásosabb Dungeon Lordjának szerepét ölthetjük magunkra és megismerkedhetünk az alvilággal.
A játék története szerint a Dungeon Lordot becsapja szeretett barátnője, akinek az a célja, hogy elfoglalja a hőn áhított trónt. A nőnek sikerül véghez vinnie a tervét, így hősünk szégyenszemre és kisemmizve magára marad ugyan, de nem nyugszik bele nyomorult sorsába, ezért bosszút esküszik volt kedvese ellen és elhatározza, hogy mindenképpen visszaszerzi az őt megillető hatalmat és dicsőséget. A programban 20 kampányt kell végigvinnünk, hogy elérhessük célunkat. Az erőnket lélekcsapolással növelhetjük, ehhez azonban vagyonra vadászó kalandorokat kell foglyul ejtenünk. A szoftverben különböző dungeonokat építhetünk, amelyekben számos csapdát helyezhetünk el és szörnyeket is rászabadíthatunk a gyanútlan hősökre.
shade
15 éve, 3 hónapja és 1 heteIgen emlékeztet engem a Dungeonkepper-re
totyak
15 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem nem véletlenül.