A névválasztás egyszerűen véletlenszerű volt, ugyanis eredeti tervek szerint ez csak egy holdingtársaság, amelynek nincs saját arculata.

A 31X Ltd. eredetileg csak azért jött létre, hogy a Transport Tycoon IP-t gondozza és gyarapítsa. Szándékosan választottuk ezt a nevet, mivel ez nem jelent semmit, ám sajnos az emberek sok téves dolgot olvasnak belőle.

Az idő múlásával beláttuk, hogy az a legjobb út, hogy visszatérjünk és elkészítsük a játék új változatát és ez az ami miatt megalapítottuk ezt a stúdiót.

A játékot teljesen újraírtuk, hiszen az eredeti 8086 Assembler-ben íródott melyet nem lehet más platformokra lefordítani, ám a játék dizájnja nagyon függ az eredeti játék felújított változatán, hiszen ennek meg kell felelnie a mobil eszközök által megkövetelt szabályoknak.

A játék grafikai stílusa marad a régi, hiszen az izometrikus nézet nagyon szépen működik iPad-en és iPhone-on, hiszen ezáltal sok részletet láthatunk egy kis képernyő felületen is és ez párosítva az érintőképernyővel, akkor nagyon jó hatást érhetünk el.

Sawyer eredetileg nem akart részt venni a játék fejlesztésében és az egész munkálatot inkább az Origin8 csapatára bízta volna, ám mégis beszállt a fejlesztésbe és ezt el is mondja, hogy miért:

Ahogy telt az idő egyre több megkeresést kaptam a csapattól, hogy megnézzem a produktumot és tanácsokat adjak vele kapcsolatosan és ez annyira gyakori lett, hogy hamarosan már én is munkához láttam, hogy egy igazán komplex játékot készítsünk mobil platformokra.

A legnagyobb kérdésre is választ kaptunk, ami egy mobilplatformra érkező játéknál felmerülhet, tehát, hogy free-to-play játékról van-e szó:

Ez egy fizetős cím lesz. A játék nem felel meg a Free-to-Play bevételi modellnek és én amúgy sem vagyok nagy rajongója azoknak a címeknek, amelyek úgy próbálnak pénzt szerezni, hogy játékon belüli vásárlást kínálnak vagy reklámokat helyeznek el bennük.

Az eredeti játék PC-s mivolta végett a rajongók kicsit elégedetlenek lehetnek a platformválasztással, hiszen a felújított változat iOS-re és Android-ra fog megjelenni, ám Sawyer ezt is megmagyarázta:

Szerintem sok PC-s örülni fog annak, hogy mobilra is megjelenik az a játék, amit szeretnek. Miért sülne el ez rosszul? Ez egy igazi Tycoon, nem egy felhígított valami. Szerintem ez a legkomplexebb játék, amit valaha kiadtak mobilplatformokra.

Remélem, hogy azok a PC-sek akiknek van iOS-es vagy Android-os telefonjuk vagy tabletjük, azok megveszik a klasszikus játék felújított változatát.

A játék 2013 végén jelenik majd meg.