Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A témát egy interjú váltotta ki, amelyet Joseph Piepiora, a játék társigazgatója a PC Gamernek adott a hónap elején és amelyben azt mondta, hogy a Diablo IV battle pass körülbelül 80 órát vesz igénybe a teljesítéshez. Egy rajongó megkérdezte, hogy tisztázza a korábbi megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy mennyi időbe telik majd a 100. szint elérése a Diablo IV-ben. Piepiora így válaszolt: "A 100. szint elérése 150+ órát vesz igénybe, ha az átlagos játékosokat vesszük alapul". Tehát ha valaki megrögzött Diablo-játékos, akkor talán le tudja csökkenteni ezt az időt, de úgy néz ki, alapvetően azért kell idő hozzá.
Azok számára, akik a Diablo III-ról lépnek a IV-re, amikor idén júniusban megjelenik, a maximális szint elérése nem lesz olyan gyors, mint korábban. A Diablo III-ban nagyjából 4 óra alatt el lehetett érni a maximális szintet, ami 70-et jelent, most azonban úgy tűnik, hogy a tartalom mennyisége jó ideig leköti majd a játékosokat.
Reaching level 100 will take 150+ hours for the average player experience.
? Joseph Piepiora (@JPiepiora) April 23, 2023
vape
2 éve, 8 hónapja és 3 heteLegalább aalmi kihívás. 😄
ronalddo
2 éve, 8 hónapja és 3 heteAz azért még napi pár óra játékkal is laza másfél két hónap. Nem rossz. 🙂
patrik94
2 éve, 8 hónapja és 3 heteNémi csiszolást akkor kapott a játék. 😄