Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A következő generációs konzolokkal kapcsolatos pletykatengerben néha előbukkan pár érdekes és hivatalos is, legutóbb például éppen a Sony egyik vezére, Kaz Hirai beszélt egy interjú során azzal kapcsolatban, hogy vajon a konkurens masina, vagy saját játékgépük fog előbb a boltok polcaira kerülni. Hirai szerint a jelenlegi állás szerint biztosan a Microsoft lesz az első, aki megjelenteti next-gen masináját, így a PlayStation 4 biztosan csak és kizárólag az Xbox 720 premierjét követően debütálhat.
A Sony elsődlegesen stratégiai lépésnek tartja, hogy a Microsoft előbb fedje fel ütőlapjait, így ők esetlegesen még tudnak módosítani néhány dolgot a premierig.
Reméljük azonban, hogy a két nagy óriás nem egymást várja a debütálással, így ugyanis még öt év múlva is a kurrens generáció fogja uralni a színteret.
Szerintetek is azt jelentik a fentiek, hogy idén már biztosan nem jelenhet meg a PlayStation 4?
raiden
12 éve, 12 hónapja és 3 órájaFene tudja,nem hiszem hogy mindig a gyorsabb nyeri a meccset.🙂
braddock
12 éve, 12 hónapja és 2 órájaAz xbox360 példájából kiindúlva nem szükségszerű a kapkodás és nem is vezet jóra!Én azt mondom inkább jelenjen meg később de minőségi és ne sz@r gépeket kapjunk!
rdave
12 éve, 11 hónapja és 4 heteEzt eddig is gondoltam. 🙂 Én csak annyit várok el tőlük, hogy egy megbízható és legalább olyan erős konzolt hozzanak ki, amire könnyű legyen a fejlesztés is, hogy a multi platform címeknél se maradjon le.(AMD-vel mindent meg lehet oldani. 😄)
A Microsoft meg remélhetőleg tanult a hibáiból… Vicces lenne megint döglött bemutató darabnak szánt Xboxokat látni. 😄
Egyébként a PS-t jövőre várom, a boxot meg leghamarabb év végére. 🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteMit számít, a hülye a saját hibájából sem tanul. Nagyjából ez jön le, ugyanis az új xbox után erősen kétséges, hogy a Sony annyival ütősebb géppel hozakodna elő. Ahogy az a jelen generációban sem történt meg/pedig erre számítottak, ez majdnem biztos/csak fanboyok számára. A játékok kétharmada már multi cím, szóval csinálják csak, aztán a végén a Ps4 is hasonlóan sikeres lesz mint a Vita.
Ezek még mindig abban az illúzióban élnek, hogy ők a királyok ebben a szegmensben is. Mindeközben:
„A Sony eladja New York-i székházát..”
„A Reuters értesülései szerint a vállalat tokiói központja is hasonló sorsra juthat. Ha az információk megalapozottnak bizonyulnak, a Sony a japán főhadiszállás eladásából további 1,14 milliárd dollárhoz juthat..”
Mert minden termékük egy aranybánya, csak azért van szükség ilyen lépésekre😄
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteNekem egy a fontos jöjjön a PS4. Tudok várni, ezért hogy mi jön előbb az hidegen hagy.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteén csak 1 éve lettem a játékok rabja mindkét gépet megvetem , nem vagyok sem xbox fan sem ps örült 😄 csak a játékok miatt vetem meg mindkettőt , vetem egy tucat játékot és csak azért parázok hogy az uj konzolokkal tudok e játszani a régebbii játékokkal ? vagy most tartsam meg a régi konzolokat mert elég durva lenne 4 konzolt tartsak akkor mar inkább veszek egy szuper pc t ! 😄 szerintetek van miért aggódnom ?
marco
12 éve, 10 hónapja és 2 heteVan. Nem fognak visszafelé kompatibilisek lenni. Az XBOX360 már a régi XBOX-szal sem volt kompatibilis, a PS4 pedig már biztosan nem lesz a PS3-mal, annak ellenére hogy az elődök azok voltak egy generációval visszafelé.
Az ok az új architektúra, ami teljesen más mint az elődben.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 hetetudom hogy nem kompatibilis a régi ps2 játék ha beleteszem a ps3 konzolba de az az érdekes ha letöltöm a nettről a ps3 viszi a ps2 játékot csak az az idegesítő hogy vetem vagy 70 játékot ps3 bol és xbox bol is és most ez a bibi 😕
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 hetenem a pénz miatt parázok csak az esztétikai miatt idegesít ez a dolog mert gondoltam hogy a régi konzolokat elajándékozom valakinek de a játékoktól nem szívesen válok meg mert nagyon szeretem azokat a játékokat
😕