Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NHN brigádja hivatalos közleményben adta tudtunkra, hogy új reménységük, a Karos Online névre hallgató fantasy MMORPG a hétvégén megkapja első zárt béta tesztjét, amely minden masszívan többjátékos alkotás esetében egy jeles esemény. A béta most pénteken, azaz augusztus 21-én veszi kezdetét, majd egészen vasárnapig, azaz augusztus 23-ig fog tartani, és nem kizárt, hogy az elkövetkezendő hónapokban gyakori rendszerességgel rendeznek az illetékesek a mostanihoz hasonló zártkörű teszteléseket.
Mivel az első béta hétvégéről beszélünk, ezért senki ne várjon egy befejezett, illetve kész játékot, tehát sem az összes terület, karakter, képesség, sem a teljes fejlődési rendszer, sem a küldetések nem lesznek még teljes létszámban és végleges formájukban jelen, hiszen éppen ezért rendezik a zárt béta hétvégéket, hogy minden egyes opciót apránként tudjanak ellenőrizni az illetékesek. Ha szeretnél magad is részt venni a béta tesztben, akkor látogass el a Karos Online hivatalos honlapjára, és holnap vágj bele a kalandokba.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 napjaErre beneveznék…
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 napjaPontosan mikor kezdődik ^^ Mert azt hiszem reggel 6órát ír, de itt az gondolom más időba megy 😄
maniac
16 éve, 5 hónapja és 3 napjaSajnos pontos időpontot nem említett a közlemény, de töltsd le a klienst, ha már van kulcsod, és holnap próbálkozz!
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 napjaNekem nem kellett kulcs. Csak registráltam és küldték hogy mikor kezdődik. Valószínűleg reggel 5-kor. De azért biztos ami biztos, beszereztem egy kulcsot, de a hivatalos honlap nem engedi beírni, mert hogy már tester vagyok 😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 napjaJuhu már csak 5 ora a kezdésik elviekben ! 🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 napjaNeked van kulcsod? Hol lehet szerezni?
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 napjaElvileg még 13perc XD
Kulcsot szerezhetsz az oldalon, de elég ha regisztrálsz a karosgame.com-on és a többit közli ő is 😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 napjaNa ez izgalmas volt, de elég is 😄
maniac
16 éve, 5 hónapja és 1 napjaNem jó?🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 21 órájaHát… Nem! 🙂 A grafika nem a legjobb, de tűrhető. Lwl 20ig jutottam, de igazából semmi izgalmasabbat nem találtam 🙂 Így hát gondoltam egyet és kinyírtam pár playert 😄
De természetesen nem szídom a játékot, hiszen ez még csak egy zárt béta.
maniac
16 éve, 5 hónapja és 21 órájaÍgy van, ráadásul az első béta!🙂 Úgy október felé már biztosan jobb lesz az egész, akkor lehet én is kipróbálom egy hétvége erejéig.🙂 Bár alapjaiban nem szeretem az MMO-kat, az Aion és ez nagyon megfogott.🙂
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteEléri az Archlord ratyi szinvonalát legalább?
Azzal fecséreltem az időmet az elmúlt hónapokban. Azért volnék kíváncsi.
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteÉn regeltem de nem enged be nemtom milyen kulcsról beszéltek szal tudnátok segíteni? 😄