Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kapi Hospital kórházszimulátor böngészőjáték hivatalos üzembe helyezése után két héttel a regisztrált felhasználók száma már majdnem elérte a százezret. A upjers GmbH fejlesztőcsapata elégedett a termékkel és most gőzerővel dolgoznak az új funkciók bevezetésén. A cég úgy véli, hogy a mostani kilencvenötezres játékosszám rövid időn belül rohamosan nőni fog. A kedves, meseszerű karaktereknek köszönhetően egyre több felhasználót vonz magához a szoftver.
A fejlesztőgárda a program az új közösségi funkciók mellett az orvosok különböző csoportjain, illetve besorolásán, a játékbeli céheken és a matéria hivatalos weboldalán is dolgozik. A Kapi Hospital-ban egy saját kórházat vezethetünk, amelyben a betegeket el kell látnunk és persze meg kell gyógyítanunk őket, ebben segítenek az ott lévő orvosok és a betegszállító eszközök. A matériában számos betegszoba áll a rendelkezésünkre, ahol elhelyezhetjük a gyógyulni vágyókat, a különböző városokba ellátogatva pedig fejleszthetjük a kórházunkat. A pácienseket hagyományos és alternatív módszerekkel egyaránt gyógyíthatjuk, csak rajtunk áll, hogy melyik lehetőséget választjuk. Ezen kívül különféle kutatásokat végezhetünk és küldetéseket teljesíthetünk.
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaNem biztos hogy ki kellene próbálnom, még a végén rászokok. 😄
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 6 napjauramisten 😄 100ezer?! 😄 te jo ég hát no komment
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaMég az szerintem semmi… Farmville-t tutira sokkal többen tolják… Oszt semmi értelme… Szimpla időelcseszés.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 hetemagyar verzio is van mert csak németet találtam
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteHát…xD
Nem hiszem h kipróbálom de am jól néz ki!
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 6 napjaMi a honlapja?
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteszijasztok hol kell játszani a magyar kapi hospitallal?
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteszia hol kell játszani a magyaral?😛
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteén játszom ezel a játékal és kiráj
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hete🙂nagyon jo játék.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteremek szuper nagyon nagyon jó játék!!! MENŐ!!!😎#kover# #kover_vege##alahuz# #alahuz_vege##dolt# #dolt_vege#
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 5 napjaSegítséget szeretnék kérni!
Próbálnék Regisztrálni és azt írja ki, hogy nem stimmel a doktor név… pedig minden feltételnek eleget tettem… mi lehet a baj ?
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 5 napjaSzerintem nagyoon jó játék és méghozzá szerintem az agyat is fejleszti!!!!!!😎😎🙁😮😛
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 5 napjaSzerintem akkor ne írd be a DR nevet!!!
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 napjaa magyarral úgy hogy átállítod magyarra a jobb fölső sarokban
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 napja🙂 nagyon egyszerű játék és egyben nagyszerű itt ellehet szórakozni 😛
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 órájaszerintem ez a játék naon király😉😛😄🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 4 heteSziasztok! Szerintem a kapi hospital játék egyszerű és egyben jó is.
😎
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetesziasztok valaki el mondaná hogy kell el inditani ezt a játékot köszzzzzzzz
😎
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteHali!Börzére tettem a betegemet három napja. Senkinek sem kell, váróban pedig foglalja a helyet. Hogy lehet visszavonni??😕
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetea lgjobb😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetebrobalkoz más néven.😉
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetetök jó játék nem?😄
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 6 napjacsak nekellene fizetni érte
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 23 órájaSzerintem is jo játék!!!!!!! (😄😉
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 heteTalán a jelszó hosszuságával lehet a baj
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 hetehttp😕/www.kapihospital.hu
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 hetebörze- saját ajánlat . Kill és visszakerül, utána elküldheted
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteMenj a városba aztán a a Betegbörzébe onnan a csak saját és ott vissza tudod vonni🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 napjahanyas szinttől lehet 7-es lenni???????????🙂😎🙂😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 4 hete7-es szinttől 🙂
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 hetenem tudja valaki véletlenül, hogy hogy lehet megcsinálni, megvenni a 3. emeletet?
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 hetevan harmadik emelet???😮
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 4 heteén is játszom rajta már 49-es szintű vagyok😎
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 4 heteamúgy meg tök jó 😉
vendeg
14 éve, 2 hete és 6 napjaérdkes lenne, ha 49es szintű lennél, mivel a legmagasabb szintű játékos 30-as.. 😄 LOL
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napja😄😕😎🙂🙁😮😛😉#kover# #kover_vege##dolt# #dolt_vege##alahuz# #alahuz_vege#
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napja#kep# #kep_vege#
vendeg
14 éve, 1 hete és 3 napjakakiiiii