Ezen a törvény hatáskörét az elmúlt hónapban erősítették meg, hogy segítségével könnyebben fel lehessen lépni a spammerek ellen.

A PW Marketinget azzal vádolták, hogy kéretlen emailek millióiban reklámozta azt a 39 dolláros útmutatóját, amelyben egyértelműen spammelésre való buzdítás szerepel, egy hosszú listával egyetemben, amely rengeteg Kaliforniai polgár emailcímét tartalmazza. Az ügyészség szerint a cég ezzel megsértette az 1998-as anti-spam törvényt, amely egyértelműen kimondja, hogy a reklám emailekben egy ingyenesen hívható telefonszámnak is kell szerepelnie, amelyen a címzett lemondhatja a kéretlen reklámok küldését. Ezen kívül a cég érvényes válaszcímmel sem látta el emailjeit, amivel ugyancsak megsértette a spam törvényt.

Bill Lockyer ezen kívül azt a vádat is felhozta a cég ellen, hogy az illegálisan behatolt bizonyos felhasználók gépeibe, hálózataiba, hogy az emailjeit visszakövethetetlenül tudja elküldeni.

Az ügyvéd elmondása szerint ez a megnyert per, amely a büntetésen kívül megtiltotta a cégnek a kéretlen, és feladó nélküli emailek küldését, precedens értékű lesz a jövőbeni anti-spam tevékenységhez. A az ítélet ezen kívül kimondja, hogy Willis és Griffin semmilyen tranzakcióban, vagy üzletben nem vehet részt 10 éven át, amely az interneten reklámozza magát.

Január 1 után, az állam anti-spam törvénye oly módon szigorodik ráadásul, hogy a privát felhasználók is pert indíthatnak a spammerek ellen, akár 1000 dolláros levelenkénti kártérítést követelve.