David Adams, a Vigil Games munkatársa ugyanis elárulta a leleplezés mellé, hogy az elkövetkezendő hónapokat annak szentelik, hogy a lehető legjobb interfészt és irányítást hozzák össze, amit csak el lehet képzelni egy ilyen kaszabolós játék esetében. A THQ hasonlóan nyilatkozott a PC-s kivetülésről, állításuk szerint is egy kiváló változatot szeretnének összehozni erre a platformra. Biztató szavak, pláne azok után, hogy az igazi kaszabolós akciókalandok többnyire elkerülik a személyi számítógépeket, most azonban az egyik legjobbat megkapjuk, hogy az Apokalipszis Lovasai közül megtestesíthessük War-t, kivel feladatunk a Menny és a Pokol egyensúlyának a helyreállítása lesz, miközben megannyi démoni teremtményt küldünk a két véglet leginkább alsó felébe. Júniusban tehát itt a Darksiders PC-re is, várjuk a további pontosításokat!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy újabb konzol-exkluzív anyag hajtja fejét rabigába néhány hónap múlva, lévén a THQ és a Vigil Games műhelyében elkészült, a kritikusok által nagyon, a rajongók által valamiért kevésbé szeretett Darksiders még idén nyáron tiszteletét teszi személyi számítógépeken is. Minderről a tegnapi napon, hivatalos közleményben rántották le a leplet az illetékesek, és aki most azt hiszi, csak egy egyszerű konzol porttal állunk szemben, az máris nagyot tévedett.
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon király játék azt meg kell hagyni!
Összesen 10 órát játszottam vele és arany 10 óra ként lehetne jellemezni😄
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon király játék azt meg kell hagyni!
Összesen 10 órát játszottam vele és arany 10 óra ként lehetne jellemezni
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 hetehttp😕/ipon.hu/webshop/product/msi_n660ti_pe_2gd5_oc_gtx660ti_2gb_gddr5_pcie___/215131
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaNagyon jó játék lett, megérte rá várni. Az első ilyen volumenű játék amit élvezettel vittem végig, még a főiskolán is ezzel játszottam tanóra közben xD