Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Rebellion csapata nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy Európa földjén napra pontosan június 27-én számíthatunk majd arra, hogy felkerüljön a boltok polcaira a Sniper Elite 3. A dátum nem csak a PC-s változatokra, hanem a Sony és a Microsoft előző-, valamint újgenerációs konzoljaira érkező átirataira is érvényes, és amint kiderült, az előrendelőket sem hagyja ajándék nélkül a csapat, akik ugyanis előre megrendelik a Sniper Elite 3-at, egy olyan DLC-t kapnak ajándékba, amelyben felcsaphatnak Hitler merénylőjének.
Kiderült továbbá, hogy az alkotás egy sajátos gyűjtői kiadást is kap – next-gen konzolokra legalábbis -, amiben egy fém lőszeres doboz mellett dossziék, gyűjthető kártyák, egy célpont, egy dögcédula, egy zseblámpaként funkcionáló és töltényt formáló toll, valamint három exkluzív DLC is megtalálható lesz.
1000feri
11 éve, 10 hónapja és 2 heteOK!- a 2 bejött 😉
totyak
11 éve, 10 hónapja és 2 heteVideók alapján nagyon ígéretesnek tűnik. Különösen tetszik a töltény lassítást, ahogy megnézhetjük hogy roncsolja szét az áldozatot a lőszer.
jezzahun
11 éve, 10 hónapja és 2 heteA V2 nekem nagyon bejött,várom már a harmadik részt…