Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pontos megjelenési dátummal szolgált a Capcom néhány órával ezelőtt a Steel Battalion: Heavy Armorhoz, amelynek köszönhetően immáron egészen biztosak lehetünk abban, hogy meddig kell megtöltenünk malacperselyeinket némi aprópénzzel, hogy az fedezze a játék költségeit. A cég közleménye szerint ugyanis várhatóan június 22 magasságában éri el az európai partokat a nagy háborúkat bemutató alkotás, amely a megszokott három napos késést jelenti az amerikai premierhez képest.
Aki esetleg nem tudná, a Steel Battalion: Heavy Armor annak idején azért lett bejelentve, mert a Capcom is szerette volna alaposan kivenni a részét az akkor még friss és üde Kinect-őrületből, ám a nagy hajráról időközben sajnos lecsúszott a csapat.
A játék természetesen ennek ellenére is rendkívül érdekes koncepcióval bír, hiszen általa valóban testközelből élhetjük majd át a háborút, mozdulatainkkal irányítva Sgt. Power névre hallgató főhősünket, illetőleg vele együtt a fegyvereket és az interaktív környezet arra alkalmas objektumait. Ne feledjük tehát, június 22-én itt a Steel Battalion: Heavy Armor!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetenagyon klassznak ígérkezik
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNekem nagyon nem tetszik!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteAz alapötlet sztem nagyon jó de grafikailag nekem se jön be