Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Rendkívül erős játékfelhozatal sorakozott fel az elmúlt hónapokban a PlayStation Vita mögé, ezt az erős felhozatalt pedig a Sony igyekszik megtartani a jövőben is, így szinte heti rendszerességgel jelent be újabb és újabb címeket az aprócska, de annál erősebb masinára. Legfrissebb közleményükből például kiderült, hogy a korábban csak Japánban debütált Gravity Rush júniusban a nyugati boltok polcain is megjelenhet, méghozzá június 13-án az európai régióban és egy nappal korábban a tengerentúlon.
A játék érdekessége, hogy egy olyan akciótól hemzsegő darab lesz, amelynek a fejlesztési munkálatait a Studio Japan végzi, méghozzá a valamikori Silent Hill-sorozat megalkotásában alaposan érdekelt Keiichiro Toyama vezetésével, így már most nyugtázhatjuk, hogy számtalan kreatív ötlettel fogunk találkozni a Gravity Rush pályáin, habár sem horrorisztikus, sem nyomasztó hangulata nem lesz a címnek.
Ne feledjük tehát, június kellős közepén egy újabb japán remek veszi célba a PlayStation Vitát, érdemes lesz odafigyelni rá.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHát ez meg mi?😄