Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2K Games a mai napon hivatalosan közzétette a Sid Meier's Civilization V első kiegészítő csomagjának PC-s megjelenési dátumát. A sajtóközleményben foglaltak alapján a Gods & Kings expanzió június 22-én jelenik meg, és mint azt már februárban is leközöltük, számos ígéretesebbnél is ígéretesebb újdonsággal gazdagítja majd a Firaxis-féle stratégiai játékot.
A szóban forgó expanzió új civilizációkkal (szám szerint 9-cel), egységekkel és új technológiákkal hivatott tovább fokozni a Civilization V játékélményét, a vallásról, valamint az újfent színre lépő kémkedési lehetőségről már nem is beszélve. A Gods & Kings kiegészítésben alkalmunk lesz az isteneknek emelt első panteonoktól fogva hirdetni a vallást, illetőleg a már említett kémkedési funkcióval a magunk javára fordítani ellenfeleink technológiáját vagy éppen újonnan köttetett szövetségekkel egyengetni az utat hatalmunk előtt.
A kiegészítés mindezek mellett újabb küldetéseket és globális versenyeket helyez kilátásba, illetőleg megismertet minket a szárazföldi és vízi hadviselés eddig nem látott rendszereivel is.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteAz jó lesz!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteMég az alapjáték se jelent meg🙂
marco
13 éve, 9 hónapja és 2 heteHogyne. Másfél éve…
http😕/www.www.gamechannel.hu/jatekok/civilization_v/632
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteNa ez érdekel