Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Namco Bandai legfrissebb közleménye szerint újabb csúszást kell elszenvednie a Saber Interactive által készített Inversionnek, amely a hivatalos indoklás szerint azért került jégre, mert a programnak további finomításokra van még szüksége. Az Inversion esetében egyébiránt ez már a sokadik alkalom, hogy az illetékesek eltolják a premiert, érdekesség pedig ezzel kapcsolatban, hogy egyszerre mindig csak egy kicsit taszigálják odébb az időpontokat, aminek köszönhetően így már több, mint fél év összejött.
A játékot ugyanis az első tervek szerint januárra vártuk, amit egyszer februárra csúsztatott a Saber Interactive – hasonló indoklással, mint most -, aztán februárban június 8-át tűztek ki végleges időpontként, közelítve azonban ehhez a dátumhoz, az illetékesek úgy határoztak, hogy legyen inkább júliusban a megjelenés.
Ennél közelebbit egyelőre sajnos még sem a kiadó, sem a fejlesztők nem közöltek velünk, de azt azért még véssük az eszünkbe, hogy mindez csak a konzolos változatokra érvényes, a PC-s átiratoknak továbbra sincs még csak megközelítőleges megjelenési dátumuk sem.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNem lepődök meg. Mindennapos sajnos.🙁
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEddig se vártam…🙂