Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harebrained Scheme legfrissebb bejelentései szerint már nem kell sokat várniuk a rajongóknak a Shadowrun Returns visszatérésére, hiszen bár a játékot alig pár hónapja jelentették be, de a premierjére már így is július magasságában számíthatunk. A megjelenést egyébiránt PC-re és táblagépekre is várhatjuk, érdekesség pedig, hogy a játék megvásárlásával egy szerkesztőt is kapunk majd, valamint a kampány fájljait, így akár minimális programozói tudás hiányában is lehetőségünk lesz arra, hogy belenyúljunk és saját képünkre formáljuk a végeredményt.
Jordan Weisman, avagy a fejlesztőcsapat vezére azt mondta, hogy mindez akkor jutott eszébe, amikor Trent Reznorral – Nine Inch Nails – dolgozott együtt, aki a Year Zero albumát olyan formában tette elérhetővé a rajongók számára, hogy később saját maguk keverhessék ki azt a hangzást, amit szeretnének hallani. A Shadowrun Returns ettől még természetesen egy teljes értékű videojáték lesz, méghozzá PC-re és táblagépekre, július 25-én esedékes premieridőponttal.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 napjaEz is nagyon várós!🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 napjaNagyon jó lesz utazás közben. 🙂 Remélem elég hosszú is lesz!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaElég fura egy játék ez, ebből az oldal-felülnézetből. Nekem nem jön be.