Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix hamarosan nagyon nagy retróba vágja a fejszéjét, lévén a nemrégiben bejelentett Final Fantasy Pixel Remaster csomag debütálni fog, legalábbis szépen, apránként. Az első hat játékot összefoglaló, klasszikus pixel grafikával érkező feldolgozás abban a formában fogja elhozni közénk ezen játékokat a modern gépekre, ahogyan korábban még soha. Az első három epizódot már most júliusban ki fogják adni, ahogyan az kiderült a kiadó legfrissebb bejelentéséből.
Július 28-ára ütemezték a premiert, a célplatformok sorát pedig a PC, az Android valamint az iOS teszi ki. PC-n egyébiránt a Steamen keresztül húzhatjuk be majd a komplett csomagot, viszont azt még nem tudjuk, hogy a hátralévő három részt mikor kapjuk kézhez.
petrovicsz
4 éve, 6 hónapja és 2 heteNagyon nagyon várós nálam!!!
tommy
4 éve, 6 hónapja és 2 heteKell majd jó néhány szabad nap, már alig várom!!!
vape
4 éve, 6 hónapja és 2 heteYESSSSSS!!!! Szabadidőt kell csinálnom. Ezek még igazán időigényes és nagyon király játékok voltak.
golem
4 éve, 6 hónapja és 2 heteCsak legyen emberi áron, ne szálljanak el…