Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dr Mary Lou Jepsen, az ENSZ által támogatott &8221; projekt technológiai igazgatója bejelentette, hogy 2007 tavaszán elkezdik szállítani a százdolláros laptopot a fejlődő világ gyermekei számára. A bejelentéssel egy időben újabb, valószínűleg most már végleges formatervet is bemutattak, amelynek fő érdekessége az egyszer már tervbe vett, majd később látszólag sutba dobott kézi akkutöltő. Az új prototípuson egy a hagyományos értelemben felhúzó karnál (kurbli) kifinomultabb megoldás látható, amely a képernyő két oldalán elhelyezett fogantyúk révén egy tekercset mozgat, amely elvégzi az akkumulátor töltését.
Billy Edwards, az AMD stratégiai igazgatója a laptoppal kapcsolatban elmondta, hogy az 500 MHz-es processzorral működő készülék nem egyszerűen egy &8221; laptop, hanem egy teljesen új deisgn. Fő újdonságokként felsorolta a szokásosnál 3-4-szeresen nagyobb hatósugarú WiFi antennákat, a kis mérte ellenére nagy felbontóképességű képernyőt, valamint azt a funkciót, amely minimálisra csökkenti az operációs rendszer betöltéséhez szükséges időt. Emellett az eszköz energiafogyasztása alig tizede egy szokványos laptopénak.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteElég érdekes a kurbli a gépen, mindenképp egy okos ötlet, bár itt működik a kis akksit figyelembe véve. Internetre, kisebb alkalmazásokhoz még jó is lehet.