Ma már kár is ezen filozofálni, akinek megtetszett, az örök szerelmet kötött a programmal, és már örömmel nyugtázta, hogy készül a folytatás, amely inkább talán mellékszálnak tekinthető, hiszen kizárólag a Nintendo DS konzoljaira jelenik meg, távol tartva magát a nagyobbacska gépektől. Történetileg viszont egyértelműen az első hipotézis nyer, hiszen az Okamiden az előd történetét folytatja, csak az akkori főhős fia, Chibiterasu – aki elsőre kiolvassa, kap egy fagyit – lesz most a középpontban.
A játékmenet, a kiváló sztori, illetve a remekbe szabott fejtörők természetesen azért a tömörülés ellenére is megmaradnak az Okamiden kiváltságának, és a fenti friss információk mellett még megtudhattuk továbbá, hogy nem csak Japánban, hanem nyugaton, így valószínűleg nálunk is napvilágot láthat a játék, igaz, csak valamikor a jövő esztendőben. Szomorkodásra azonban még semmi ok, hiszen hiába kell várni rá olyan sokat, a bejelentés örömére megjelent első gameplay videót elhoztuk nektek az Okamiden-ről. Tessék rávetni magatokat!