Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft a GDC 2014-en hivatalosan is leleplezte a DirectX 12-es technológiát, amivel kapcsolatban már most számtalan érdekességet megtudtunk, noha a látványos grafikai prezentációkat egyelőre még hanyagolnunk kell. A cég szerint a DirectX 12-vel tulajdonképpen alacsonyabb hozzáférést biztosítanak a hardverekhez, ezáltal jobb kapcsolat lesz a CPU és a GPU között, amivel teljesítménynövekedés érhető el, méghozzá nem csak PC-n, hanem az összes aktuális Microsoft platformon, így Xbox One-on is.
Sőt mi több, a redmondiak az Xbox One esetében jelentős teljesítménynövekedésről beszéltek a bemutató során, amit érdekes módon egyelőre még nem prezentáltak, sőt mi több, a DirectX 12-es Forza 5-öt is egy PC-n mutatták be, aminek elkészítéséhez állításuk szerint négy hónapra, és mindössze négy ember munkájára volt szükség.
A cég szerint az első DirectX 12-es videojátékok érkezésére jövő év végén számíthatunk, mikorra a GPU-k száz százaléka, a játékos PC-knek pedig 80 százaléka biztosan támogatni fogja majd a technológiát.
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 4 napjaKíváncsi vagyok, hogy ebből mi játékosok mennyi fogunk érezni. Azon talán kicsit meglepődtem, hogy Forza PC-n, de jobban belegondolva, egy bemutatón nem néz ki jól a 720p, a PCnek meg a 4k sem akadály 😄
kpal
11 éve, 10 hónapja és 4 napjaAztán két év és ez is kuka , pedig az volt nem lesz több DX teljesen más irányba fejlődnek.
Akkor már Dx11-es VGA-ra se érdemes nagy összeget kidobni.😎
Dx10 Nvida karik kapnak utolsó drivert és megszűnik a támogatás.🙁
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 4 napjaakkor majd ki is adhatják pc-re a forzat ha már megvan 😄
rdave
11 éve, 10 hónapja és 4 napjaA Forza 5 1080p-vel és stabil 60 FPS-sel fut… Ha van neted és csatlakozik a felhőbe, ami néhány dolgot számol a One helyett. 😄