Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi szóbeszédeket követően a mai napra virradóra újabb meg nem erősített információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Sony valóban egy VR headseten dolgozik már a PlayStation 4-hez. Az Oculus Rifthez kísértetiesen hasonlító, a kiterjesztett valóság technikáján alapuló készülék azt jelentheti majd az újgenerációban, mint a kurrens masinák esetében a mozgásérzékelős szenzorok, a GamesIndustry magazin névtelen forrásai szerint pedig a technológia újdonságáról már jövőre bárki megbizonyosodhat maga is.
A lap megbízható forrásai alapján ugyanis a Sony jövő ősszel szeretné a boltok polcaira küldeni az Oculus Rifthez külsőleg is hasonlító VR headsetet a PlayStation 4-hez, ami kompatibilis a PlayStation Eye kamera mellett a Move kontrollerrel és a DualShock 4-gyel is.
Néhány előzetes pletykával ellentétben – bár a masina már előrehaladott állapotban van -, a Sony a Tokyo Game Show keretein belül sem él majd hivatalos bejelentéssel és bemutatóval, egyrészt azért, mert a PlayStation 4 indulására koncentrálnak, másrészt pedig azért, mert jelenleg még kevés játékkal lehetne prezentálni az egyelőre név nélküli készüléket.
kpal
12 éve, 4 hónapja és 2 hetemire lesz hozza bőven jatek elérhetőbb lesz, (igy oldalrol olxan mint a halogén lámpa 😄 )
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKirályság lesz!🙂 Bár ezt a technikát inkább PC-n fogom majd használni (ha fogom), mert ott azért lehet skálázni az erőforrásokat.🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon úgy tűnik, hogy ez lesz a következő nagy dobás a játékok terén, virtuális valóság.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 2 heteLehetne PS3-al is kompatibilis… 🙂