Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft legfrissebb bejelentései alapján a korábbi tervekkel ellentétben néhány nappal előbb kezdődik meg a The Crew PC-s változatának bétája, így a szerencsésebbek már hétfőn belecsaphatnak a mókába. Eredetileg ugyanis úgy tervezték a franciák, hogy július 23-tól indítják el a teszteket, de ezek már július 21-én megkezdődnek, és egészen július 25-ig tartanak majd.
A Ubisoft megerősítette azt is, hogy a béta során várhatóan az East Coast és a Midwest pályák válnak elérhetővé, és a teszterek már teljesen szabadon felfedezhetik ezeket versenyek után kutakodva.
A bétára természetesen továbbra is lehet jelentkezni – például ITT -, míg a végleges változatra november 11-ig kell várni, lévén a The Crew még idén ősszel felkerül a boltok polcaira.
fantis6
11 éve, 6 hónapja és 3 napjaremélem kapok kulcsot 🙂
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 napjabetat kiprobalom ,iranyitasa ami nekem szempont.
nomarcube
11 éve, 6 hónapja és 3 napjaA versenyzős játékok valahogy soha nem voltak ez én műfajom, de ezzel az ubisok felspannoltak. 😄
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 napjaEz kifejezetten online játék lesz, vagy lesz single kampány is?
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 napjaonline .
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 napjaHmm, a játék érdekelne, de a folyamatos online jelenlét, meg a többi hús-vér játékos nekem nem mindig szimpatikus.