Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft egy hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a jelenlegi tervek szerint november 6-án indítják el a The Crew második konzolos bétáját, ami egészen november 10-ig ad majd lehetőséget a kipróbálásra. A teszteket elsősorban a PlayStation 4-es és Xbox One-os rajongók élvezhetik majd, és főként azok, akik eddig várólistán voltak, illetve korábban előrendelték a játékot.
A második konzolos bétán egyébiránt a Midwest és az East Coast régiók kapják a főszerepet, valamint kipróbálható lesz két specifikáció is, a Street, valamint a Dirt. A The Crew végleges változata december 2-án érkezik!
totyak
11 éve, 2 hónapja és 2 heteValahogy ehhez a játékhoz nem fűzök nagy reményeket. Videókat láttam, ott nem mutatott semmi extrát. Akár NfS-nek is elmenne.
angol26
11 éve, 2 hónapja és 2 hete„A teszteket elsősorban a PlayStation 4-es és Xbox One-os rajongók élvezhetik majd”
Ha már csak ezt évezhetik! 🙂
bvektor
11 éve, 2 hónapja és 2 heteEzek szerint nem csak én hiányoltam belőle az igazi egyediséget.
Az a baj, hogy mostanában már más kategóriákban is nehéz egyedit alkotni, de ebben végképp.
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 2 heteSzámomra egy közönséges autós játék…