Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hétvégén lezajlott VGA 2010 kiállításon a BioWare bejelentése a Mass Effect 3 volt, amellyel kapcsolatban az első megnyugtató momentum, hogy egy időben érkezik az összes kijelölt platformra, így többek között PlayStation 3-ra is, nem úgy, mint a második felvonás, amelyre a Sony konzoljával rendelkezők még mindig csak áhítozva várnak. Ám nem sokáig, hiszen ahogyan az a minap kiderült, január 21-én már kapható lesz Európában Shepard második kalandjának ezen verziója.
A BioWare azonban továbbra sem fogyott ki a jó hírekből, a mai nap reggelén ugyanis hatalmas örömmel közölte a nagyvilággal, hogy a PlayStation 3-as tábor még karácsony előtt kipróbálhatja a nagy kalandot, lévén a cég úgy határozott, december 22-én megjelentetik a Mass Effect 2 kipróbálható verzióját, természetesen a Sony fekete szörnyetegére, hogy aki ilyen konzollal rendelkezik is belekóstolhasson a játékba, és félretegyen magának annyi pénzt a nagy karácsonyi hajrában, hogy januárban elsőként vehesse meg PlayStation 3-ra a Mass Effect folytatását. December 22-én tehát demó, jövő január 21-én pedig itt a végleges verzió.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaDe rég volt már, mikor ME-tel játszadoztam. Sajnos a 3. részt épp csak elkezdtem, aztán félbemaradt.