Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft már korábban bejelentette a Ghost Recon Wildlands rajongóinak, hogy a játékhoz legalább két nagy kiegészítőt terveznek, amelyek közül az első a Narco Road, a második pedig a Fallen Ghosts címre hallgat, melyek közül az első máris felsorakozott a rajtkockára. Kiderült ugyanis, hogy a kérdéses DLC megjelenését április 18-án várhatjuk, és címszavakban egy halom új küldetést, újabb célpontokat, valamint rengeteg járművet is magával hoz, de bővebben a három új boss köré 15 kampány bevetés és további mellékes teendők vonultak fel, amelyek kapcsán főként a versenyek lesznek túlnyomó többségben.
Az expanzióban ezen felül találni fogunk új, nitróval kiegészített izomautókat, de choppereket és monster truckokat is. Mindezért 15 dollárt kér majd el a Ubisoft, de a Season Pass is fedezni fogja, sőt mi több, április 18-án csak a szezonbérlettel rendelkezők csaphatnak le rá, mindenki másnak április 25-ig kell várnia a bővítményre.
direktor
8 éve, 9 hónapja és 1 heteNa erre szerintem én benevezek.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn azt hittem ez alapvetően egy shooter játék. Hogy jönnek ehhez a versenyek, meg tuningolt izomautók?