Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az érkező konzolgeneráció egyik legnagyobb nyertese minden kétséget kizáróan az AMD, akik a legfrissebb üzleti jelentések alapján igencsak jól profitáltak a PlayStation 4-ből és az Xbox One-ból. A hivatalos adatok szerint ugyanis a negyedik negyedévben 865 millió dolláros bevételt tudtak felhajtani maguknak, ami a tavalyi év hasonló időszakában mért 326 milliós bevételhez mérten szó szerint elképesztő teljesítmény.
Mindez ugyanakkor várható is volt azok után, hogy az AMD hardverei adják a next-gen konzolok alapját, aminek köszönhetően a cég 1,59 milliárd dolláros bevétellel zárta a negyedévet még úgy is, hogy a számítógépes szegmensük 7 milliós veszteséget könyvelt el az adott időszakban.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 4 heteJól jött ez nekik nem vitás. 🙂
totyak
11 éve, 11 hónapja és 4 heteMég ha az állítólagos Nintendo konzolokba is ők szállítanák az alapokat, az is rádobna egy lapáttal.