Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD Ryzen processzorait rengetegen várták már, hiszen az Intel uralma szörnyű egyhangúságot és kevés innovációt tartogatott az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a hosszú évek után teljesen új megoldással visszatérő AMD-nek sem ment könnyen a rajt. Mostanáig például az AMD csak néhány gyártót javasolt a DDR4-es memóriák forrásaként, hiszen a processzorok nem igazán támogatták az összes időzítést és órajelet. Több probléma is előfordult már az elmúlt hónapokban, illetve sokan nem tudták kihasználni a drágább modulok által nyújtott előnyöket.
Nemrég az AMD bejelentette az utolsó simítások folynak az új AGESA mikró-kód frissítés esetében, melynek hála a felhasználók manuálisan állíthatják a DRAM sebességet és az időzítést. Mindemellett stabilabb memóriakezelést és nagyobb megbízhatóságot kapunk majd a frissítéssel, melyet az alaplapgyártök BIOS frissítéssel fognak eljuttatni a felhasználókhoz.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAz is valami, hogy tesznek az ügy érdekében lépéseket, de még szebb lett volna, ha eleve nincsenek gondok.
warriorautobot
8 éve, 8 hónapja és 2 heteNa ez tök jó kis frissítés lesz az AMD felhasználóknak. 🙂
kylx
8 éve, 8 hónapja és 2 hete0-day patch? Kezdődik hardwarenél is! 🙂