Japánban tarolt a Black Ops

2010. november 27.
1.8221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Az elmúlt hetek igen csak a legújabb Call of Dutyról szóltak - ellentétben holmi EA prejudikálásokkal, amik nem régiben még a Medal of Honor elsöprő sikeréről hadováltak.
 

Múlt héten a játék Japánban is elstartolt, és dacára annak, hogy odaát nem éppen ilyen típusú játékokért rajonganak leginkább, mégis az eladási listákon megszerezte az első helyet a PlayStation 3, valamint a hetediket az Xbox 360 verzió. November 15-21-ig 128,922 példányban kelt el a PS3-as verzió, míg Xboxon 30,279 példányt sikerült eladni.

Azonban az Xbox ilyen látványos elmaradása betudható a japánok PlayStation 3 szeretetének. Mivel szinte hazafias kötelességtudatból 10-ből 9-en vagy a Sony, vagy a Nintendo gépe előtt teszik le a voksukat, és a Microsoft vért izzadt mire valahogy sikerült beverekednie magát gépével az otthoni konzolpiacra. Hozzá kell tenni azt is, hogy Japánban decemberben a szinkronizált verzió is megjelenik a játékból, mely vélhetően ismét megdobja majd az eladásokat. Ugyanezen listán második lett a Fossil Fighters DS-en, harmadik a Pokemon White/Black PSP-n, negyedik pedig a Super Mario All-Stars Limited Edition, szintén PSP-n.

1 hozzászólás

kpal

12 éve, 8 hónapja és 13 napja

Jakuzák ezzel küldik röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja