Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár mi már inkább a The Banner Saga 2-vel kapcsolatos megjelenési híreknek örülnénk, egyelőre be kell érnünk az első rész terjeszkedésével és ha ez megtörtént, csak akkor jöhet a második epizód. A The Banner Saga majdnem napra pontosan megjelenésének második évfordulójára konzolátiratokat kap, melyek 2016. január 13-án érkeznek Európába. Mostantól tehát már négy platformon lesz elérhető a játék: PC-n, iPaden, Xbox One-on és PlayStation 4-en, a továbbiakban pedig, egyelőre ismeretlen dátummal, de PlayStation Vitára is érkezik.
Egyelőre sem ennek a verziónak az áráról, sem a The Banner Saga 2 megjelenésének napjáról nem tudunk többet, de úgy tűnik, ez az utolsó, az első részhez köthető lépések és az alkotók is úgy ígérték, ahogy ez lezárul, máris teljes erejükkel a soron következő résszel foglalkoznak.
kpal
10 éve, 1 hónapja és 1 napjaPc-n kíváncsi leszek rá.
mordorer
10 éve, 1 hónapja és 1 napjaElső rész nagyon nem jött be, ezt már nem is várom.
Aztán lehet hogy mégis elcsábulok majd, ki tudja… 😄