Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha van kalandjáték, amelynek újragondolására igencsak nagy igény mutatkozna, akkor az minden kétséget kizáróan Jane Jensen egyik remekműve, a Gabriel Knight lenne, amelyet a remake-hullám kellős közepén nagyon sokszor elképzeltünk már megszépült küllemmel, feljavított formában. Álmaink és vágyaink azonban ezúttal is évekig csak személyes problémáink voltak, de a tegnap esti órákban Jensen kisasszony egy interjú során felcsillantotta a reményt ezzel kapcsolatban.
A GamesRadarnak adott nyilatkozatában ugyanis Jane Jensen azt mondta, hogy „nagyon jó esély” van arra a jelenben, hogy elkészítsék a legendás Gabriel Knight feldolgozását.
Jane elmondása szerint Pinkerton Road névre hallgató új stúdiója képes lenne arra, hogy a Moebius után megalkossa azt, így amint végeztek a néhány nappal korábban bejelentett projekttel, nem kizárt, hogy a jövőben nekilátnak a Gabriel Knight remake-nek is. Ha ez valóban így lesz, a kalandorok számára ez alighanem az évtized híre lesz!
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 heteMég nem volt alkalmam ehhez a játékhoz, de érdekelne az új 🙂 Hát, hajrá s hátha láthatom 😄