Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision Blizzard és a Bizarre Creations nemrég közzétettek egy újabb fejlesztői videót a felhasználók számára a készülő James Bond: Blood Stone című produktumról, amelyben a különféle járművek játsszák a főszerepet. A látványos és akciódús rövidfilmben megtekinthetjük, milyen közlekedési eszközökkel nyomul James Bond, ezen kívül a felvétel autós üldözést, menekülést, robbantgatást is magába foglal különböző helyszíneken. A látottak alapján leszögezhetjük, hogy igazán pörgős, adrenalinszint növelő kalandokban lehet majd részünk a játék során.
A James Bond: Blood Stone-ban egy nemzetközi összeesküvést kell lelepleznünk és meg kell találnunk egy brit biofegyver kutatót, akinek rejtélyes körülmények között nyoma veszett. Az alkotásban olyan egzotikus helyszíneket járhatunk be, mint Bankok, Athén, Isztambul, Monaco. James Bond bőrébe bújva egyáltalán nem fogunk unatkozni, részt vehetünk motorcsónakos és autós üldözésekben, robbantgathatunk, üthetünk, rúghatunk, szitává lőhetjük az ellenséget, de akár pusztakezes harccal is bebizonyíthatjuk, hogy az erő velünk van. A szoftver 2010. november 5-én fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 18 órájaEngem továbbra sem győzött meg a játék. Talán jobb, mint a korábbi epizódok, de nekem valahogy kevés.
kuntakinteee
15 éve, 3 hónapja és 7 órájaJók benne az autók. Imádom az Aston Martinokat.Nekem is ilyen van, Vanquish S. XD😎
welar
15 éve, 3 hónapja és 1 órájaNagyon szeretem a 007 filmeket, szóval ezt tuti hogy megszerzem 🙂. És a kocsik tényleg jók.