Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision Blizzard és a Bizarre Creations a napokban közzétettek egy újabb videót a felhasználók számára a készülő James Bond: Blood Stone című programról, amelyben a közelharc, a lövöldözés és az akciódús jelenetek játsszák a főszerepet. A rövidfilmben James Bond bemutatja látványos harci tudását, megfigyelhetjük hogyan üt, rúg, támad és miképp küldi padlóra az ellenségeit. A szoftver előreláthatólag 2010. november 5-én fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
Az alkotásban nemcsak a fegyverek bevetésével győzhetjük le az ellenfeleket, hanem kiemelkedő szerepet kap a pusztakezes harc is, illetve arra is lehetőségünk lesz, hogy csöndben hallgattassuk el a célszemélyeket. A TPS-ben lesznek motorcsónakos és autós üldözések is, ezen kívül számos látványos elemmel spékelték meg a készítők a játékot. A James Bond: Blood Stone-ban olyan egzotikus helyszíneket járhatunk be, mint például Isztambul, Bankok, Monaco és Athén. A késztermékben egy nemzetközi összeesküvésre kell fényt derítenünk és meg kell találnunk egy brit biofegyver kutatót, aki rejtélyes körülmények között tűnt el.
totyak
15 éve, 10 hónapja és 17 órájaNem is rossz. Remélem játék közben is ezt tudom mondani rá.
shade
15 éve, 10 hónapja és 17 órájaTök komoly! 😄