Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A projektorok piacán számos olcsó megoldással találkozhatunk, de klasszikus formában nem sokan kívánnak otthon egy ilyen eszközt használni, ráadásul az olcsóságért cserébe általában komoly kompromisszumokat kell hoznunk. Néha azonban jól jönne egy kisebb projektor, egy olyan pedig már sokkal szimpatikusabb lehet, amelyet okostelefonukról irányíthatunk. Ezt az élményt kívánja átadni nekünk a Beam névre keresztelt okosprojektor, mely a Kickstarter oldalán már bőven meghaladta a megvalósításhoz szükséges célt.
A projekt egyik legnagyobb újdonsága az, hogy a Beam lámpáinkban is jól érzi majd magát az izzófoglalatnak köszönhetően, illetve egy speciális kábel is jár hozzá, mely önállóan is használhatóvá teszi az eszközt. Az érdekességek sora itt még nem ér véget, hiszen a szerkezet azon felül, hogy Android és iOS rendszerű eszközökkel társítva projektorként funkcionál, önmagában is egy kis androidos számítógép.
Találunk benne egy kétmagos processzort, 8GB tárhelyet, WiFi és Bluetooth modult valamint beépített hangszórót is. A projektből még egy hónap van hátra, jelenleg pedig a kitűzött cél másfélszeresénél tartanak. A támogatók 349 dolláros (94 000 Ft) összegnél juthatnak hozzá egy ilyen különlegességhez, a szállítást pedig októberre ígérik.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 4 heteNagyon durván fejlődik a technika 😮 Jó ötletnek tűnik, kíváncsi leszek mi sül ki belőle.
neurotic
10 éve, 10 hónapja és 4 heteJÓ kis cucc, de ára is van rendesen. Viszont ahogy nézem elég nagy kereslet van rá.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 4 heteNem rossz cucc.
totyak
10 éve, 10 hónapja és 4 heteVégre valami innovatív ötlet, nem a másik majmolása. Kicsi, könnyen szállítható és egy villanykörte foglalat csak van mindenhol. Nagyon tetszik az ötlet.