A legtöbb probléma azoknál jelentkezett, akik a való életben nem gyakorolják azokat a mozgásformákat, amelyek a Wii szimulációs játékaiban szerepelnek. Szintén problémát okozhatnak a hirtelen széles mozdulatok; volt, aki kutyáját és volt, aki menyasszonyát ütötte meg, bevallása szerint véletlenül, bowling-ozás vagy teniszezés közben, és akadt olyan játékos is, aki a csukott ablakon hajította ki akaratlanul a kezéből kicsúszott távvezérlőt.
Perrin Kaplan, a Nintendo szóvivője úgy nyilatkozott, hogy eddig nem érkezett hozzájuk hivatalos panasz az ügyben, egyébként pedig azoknak, akik izomlázat vagy -húzódást tapasztalnak, szerinte többet kellene mozogniuk. A Nintendo Wii minden alkalommal előre figyelmezteti a játékosokat, hogy ügyeljenek a körülöttük lévő emberekre és tárgyakra, a játékok többségénél pedig 15 percenként pihenésre felszólító üzenet jelenik meg a képernyőn.
A Nintendo Wii december 8-án debütál Európában, 250 eurós áron. A legfrissebb hírek szerint a gyártó a konzollal együtt egy saját, a DS és a GameBoy Advance játékgépeken futó mp3 lejátszó szoftvert is piacra dob majd Nintendo MP3 Player néven.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAki nem mozog, most majd a WII megmozgatja rendesen, főleg a túlsúlyos amerikaiaknak van rá igényük. Ezért lehet szerintem az izomláz, a balesetek egy része meg hadonászás közben történik 😛