Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány tengerentúli kereskedő egyelőre még igencsak kérdéses és leginkább csak pletyka szinten létező videojátékkal bővítette az idei esztendőben érkező PlayStation Vitás kínálatot, tudtuk meg a Gematsu magazin tudomására jutott legfrissebb hírekből. A lap elmondása szerint néhány amerikai webáruház ugyanis olyan PlayStation Vitás címeket tett a jövőben megjelenő darabok közé, mint a Monster Hunter Portable 3 vagy éppen a Final Fantasy X remake, amelyek ezekben a pillanatokban még csak szóbeszédek szintjén léteznek.
Hogy pontosabbak legyünk, a Vitás Monster Hunter esetében alig néhány napja merültek fel első ízben pletykák, míg a Final Fantasy X készülte korábban sem volt titok, de a legutóbbi hírek még nem közöltek pontos információkat az újragondolással kapcsolatban.
A tengerentúli kereskedők egyébiránt kínálatukba vették a Square Enix által készített Lord of Apocalypse című alkotást is, amely a korábbi Lord of Arcana folytatása kíván lenni és Vitás átirata korábban sem volt ismeretlen előttünk. Kíváncsian várjuk, hogy a Sony mit lép a történtekre.
vendeg
14 éve, 1 hete és 1 napjaElírták. Lehet hogy szándékosan…