Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután tegnap este lepörgött a Halo 5: Guardians teaser oldalának visszaszámlálója, kiderült végre, hogy mit is takargattak vele eddig a készítők. Noha nagy titkokat egyelőre még nem fedtek fel, ellenben megjelent a honlapon egy rövidke hanganyag, aminek köszönhetően kiderült, hogy egy bizonyos Benjamin Giraud nevű háborús újságíró az elkövetkezendő hetekben igyekszik majd kideríteni mindent Master Chief-ről, illetve az ő aktuális helyzetéről, mert emberünk nyomozásai szerint a kérdéses hős talán korántsem az, akinek eddig hittük.
Jelentéseit minden héten, egy újabb audio-naplóban hozza majd nyilvánosságra, így a bevezető részt az alábbiakban már meg is hallgathatjátok, a folytatásra azonban vasárnapig kell várnotok, amiből reményeink szerint már konkrétumok is kiderülhetnek a háttértörténetről.
kpal
10 éve, 10 hónapja és 21 órájaNem sok infót adtak ki.
vape
10 éve, 10 hónapja és 21 órájaAz ötlet marha jópofa. Akit érdekel a játék (néhány millió ember 😄) azok biztos örömmel fogja követni.
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 21 órájaKihagytátok a videót
totyak
10 éve, 10 hónapja és 16 órájaŐSzintén szólva én nem tudtam elindítani (biztos én bénázok), de gondolom úgy is angol, szóval kukkot sem értenék belőle.