Az előttünk álló néhány másodpercben egy kis síelést tekinthetünk meg, és amellett, hogy piszkosul jól néz ki az alkotás, a bemutatott képsorok még izgalmasnak is néznek ki, így tehát feltehetően nem csak a játékokon részt vevő fanatikusok, hanem az eseményt távolról figyelők is találnak benne érdekességet. Erre pedig minden komolyabb esély meg is van, hiszen az illetékesek nem egy sémára és irányítási rendszerre építették fel a programot, hanem mindegyik versenyszámot önálló tulajdonságokkal ruházták fel, így bármelyiket is szeretnénk kipróbálni – minden, mi az olimpián ott lesz, lemintázásra került – az egyéniséggel lesz felruházva. Ha szereted a versenyjátékokat, a Vancouver 2010 nagyon könnyek szerelembe ejthet, így az alábbi videót semmiképpen ne hagy ki!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Napokon belül megkezdődik a Téli Olimpia, amelynek az idei esztendőben Vancouver ad otthont, és ahogyan a közelmúltban már több ilyen eseményt is videojátékos formába öltöztettek, úgy a havas-jeges sportok szerelmesei sem maradnak majd ki a jóból. A feladatra ráadásul nem kisebb nevek, mint a Sega és a Eurocom Entertainment vállalkoztak, így ha nem is a biztos siker - stílusából kifolyólag -, a minőség már most garantált. Elég csak rápillantani például a mai napon befutott friss mozgóképre, ahol ismét futás közben tekinthető meg a játék.