Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hétvégén lezajlott San Diego Comic Con részeként a Nintendo is kivitt a helyszínre néhány konzolt és játékot annak érdekében, hogy a rajongók maguk is kipróbálhassák játékaikat, a legnagyobb érdeklődés pedig a Super Mario Odyssey-t övezte. Mint az alábbiakban a második videón látható, a játékot rengetegen ki akarták próbálni a helyszínen, de az embertömegek mellett azért lényegesebb egy kicsit, hogy nagyjából 15 percig szabadon nézegethetjük a Super Mario Odyssey-t, köztük az első felvételen teljesen korrekt minőségben, a középpontjában New Donk City-vel, és az ott ránk váró izgalmak sokaságával.
A Super Mario Odyssey érkezését még mindig idén októberre várjuk, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Nintendo Switch egyik húzócíme válhat belőle, amire nagy szüksége van a konzolnak.
tommy
8 éve, 5 hónapja és 3 heteElképesztő játék, nagyon bejön!
totyak
8 éve, 5 hónapja és 3 heteMarioval nem lehet mellélőni, zabálni fogják a népek.