Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft néhány nap múlva leleplezi legújabb okostelefonjait, melyek kapcsán eltérő spekulációkat lehet hallani. Sokan ugyanis nem sok reményt fűznek a redmondi újdonságokhoz és csak arra számítanak, hogy az új modellek hiába rendelkeznek majd erős hardverrel, semmi újat nem mutatnak majd. Mások azonban reménykednek, hogy a Microsoft valóban előáll valami olyasmivel, ami fellendítheti a vállalat okostelefonos üzletágát.
Nemrég egy egész jó minőségű kép érkezett az egyik érkező készülékről, melynek előlapján jó néhány szokásos szenzor és kamera mellett néhányan egy írisz-szkennert vélnek felfedezni. Azt tudni lehet, hogy a Windows 10 támogatja ezt a fajta biztonsági azonosítást, így nem lenne túl meglepő, ha legalább a csúcsmodell kihasználná. Ezzel valamilyen szinten egyediek tudnak lenni a piacon, de ez még messze nem elég ahhoz, hogy érdemi sikereket érjenek el.
wegh
10 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn már lemondtam a windowsos telefonokról, egyszerűen nem tetszenek és a támogatottságuk is szar. 🙁
imperator
10 éve, 3 hónapja és 2 heteA dns még nem kell? 😄
god
10 éve, 3 hónapja és 2 heteKispálya! 😄 Műtsétek bele a fejembe!
totyak
10 éve, 3 hónapja és 2 heteMennyi gond lesz ezzel a technológiával vajon? Mindig, minden körülmények között tökéletesen tudja olvasni a retinát?
god
10 éve, 3 hónapja és 2 heteAz igazi célját ugye mindenki vágja! 😄
kpal
10 éve, 3 hónapja és 2 heteWin telefonok kedvenceim ,de nagyon kevés fejlődés van L1520 képest.
god
10 éve, 3 hónapja és 2 heteÁlcázott nyilvántartásba vétel! 😉
paulmarlow
10 éve, 3 hónapja és 2 heteMuszáj lesz a telefonnak egy olyan fényforrást kibocsájtania,amivel tisztán látszik a retina.Közel olyan lámpa kell mint a vaku.
god
10 éve, 3 hónapja és 2 heteÉrdemes lenne már felébrednetek halál előtt! 😉
rdave
10 éve, 3 hónapja és 2 heteHa ennyire paranoiás vagy, akkor mi a tökömet keresel neten, ahol a legkönnyebb infót összeszedni rólad?
god
10 éve, 3 hónapja és 2 heteSemmi parám nincs, kicsit jobban képben vagyok mint a nagy átlag, össz-vissz ennyi a szituáció.. De befejeztem, nem szeretik az emberek ha ébresztgetik őket! Szeretnek maguktól felébredni csipkerózsika álmukból, 100%osan megértem! 😉
rdave
10 éve, 3 hónapja és 2 heteAz érem két oldala… Te azt látod mi alszunk, mi azt látjuk te alszol.
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 2 heteSzerintem nem rossz kis megoldás.
Viszont az olyan paranoiás emberek tuti nem vennék mint amilyen GOD. 😄
marco
10 éve, 3 hónapja és 2 heteVagy kiégeti ha illegális szoftvert talál a készüléken. 😄
totyak
10 éve, 3 hónapja és 2 heteMennyi vak, vagy gyengén látó lesz akkor, te jó ég 😄