Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre több olyan esetről hallani, amikor egy készülék egyszerűen csak lángra kap vagy felrobban, szerencsére legtöbbször személyi sérülés nem történik, ám volt néhány komolyabb eset is az elmúlt hónapokban. A legutóbbi ilyen eset egy Ausztráliában működő Vodafone boltban történt meg, ahol egy iPad készülék kapott lángra, melynek következtében ki kellett üríteni az üzletet.
A hét elején a vállalat egyik, Canberra-ban található üzletében történt ugyanis, hogy egy demó iPad készülék elkezdett lángolni. A kiérkező tűzoltók szerint a készülék töltő csatlakozásánál indult el a folyamat, mely arra utal, hogy az ilyen esetekért legtöbbször felelős akkumulátor okozta itt is a balesetet.
A Vodafone szóvivője elmondta, hogy személyi sérülés nem történt, azonban az újságírók azon kérdésére, hogy pontosan milyen készülék okozta a problémát nem válaszolt. A bolt kínálatában iPad Air, iPad 2, iPad Mini és iPad Mini Retina változatok érhetőek el, így négy lehetséges felelőssel van dolgunk.
lolz
12 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez durva. Eddig sosem gondoltam hogy ilyenek is vannak.😮 😄
rdave
12 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn tudtam, hogy vannak ilyenek, de többségében noname utángyártott kínai aksik gyulladnak ki, bár eredeti apple cuccról már nem először hallok, eléggé gáz egy ekkora névtől.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteEz fasza , megveszel egy agyon reklámozott kütyüt amit istenítenek és amiatt leég a házad .
lolz
12 éve, 2 hónapja és 1 heteHát igen még ha kínai szär lett volna meg értem.De így hogy eredeti…Azért az komoly.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 heteA Samsung Galaxy-k is sorban gyulladnak ki, csak az nem Apple termék így nem is nagyon kerül címlapra, mert a kutyát sem érdekli.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNem mintha kedvelném az Apple-t, de azért nem hiszem, hogy ez olyan nagy dolog lenne. Bármikor előfordulhatnak gyártási hibák, illetve itt még a tárolás, felhasználás sem biztos, hogy szakszerű volt.
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 1 hetenem semmi,így használj kül kütyüket, akármikor felrobbanhatnak
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 heteDurva!😮
tibee984
12 éve, 2 hónapja és 1 heteEz nem semmi!
ravor
12 éve, 2 hónapja és 1 heteEzer meg ezer hír van róla, hogy össze-vissza robbannak fel ezek a telefonok 😄 Mindig az aksi, meg a töltés…😄 És tényleg milyen okos! Még a túlnépesedés ellen is harcol, amikor a képedbe robban😄
richie8
12 éve, 2 hónapja és 1 hete2 napja az egyik ismerősömék notijában az inverter gyulladt ki az éjszaka közepén, még jó hogy felébredtek az égett alumíniumszagra 😖 Vigyázni kell banyek…
totyak
12 éve, 2 hónapja és 1 heteBedugva hagyták konnektorban, vagy csak úgy szimplán?
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 1 heteDurvák ezek a hírek… ezért nem kell ilyen kis kézi erőműveket gyártani 😕
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 hetegy tuning notbook milyen vedzelyes lehet.