A szertartás lebonyolítása azonban a hatalmas távolság miatt komoly akadályokba ütközött, és a megoldást végül amolyan reklámfogásként a legjelentősebb indonéz távközlési szolgáltató, a PT Telekomunikasi Indonesia kínálta fel a jegyespárnak. A cég segítségképpen arra alkalmas képernyőt, webkamerát és mikrofonos fülhallgatót is biztosított technikai háttérként. A virtuális kézfogót a muzulmán vallási előírásoknak megfelelően, egy erre hivatott személy felügyelete alatt bonyolították le.

A PT Telekomunikasi Indonesia illetékese elmondta, hogy a fejlett technológia lehetővé teszi a jövőben több hasonló „távesküvő” lebonyolítását is, amellyel a párok nem utolsósorban jelentős költségektől kímélhetik meg magukat: a 25 perces szertartás 200 ezer indonéz rúpiába, azaz körülbelül 20 dollárnak megfelelő összegbe került. A házaspár azért még a hónap folyamán személyesen is találkozik majd az Egyesült Államokban.