Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Xiaomi nagyon erős évet szárt az okostelefonok piacán és elmondhatja magáról, hogy a harmadik legnagyobb gyártó, ami azt jelenti, hogy olyan nagy neveket előzött meg, mint például a HTC vagy az LG. A táblagépek piacán azonban még nem jött az a siker, melyet remélnek, de azt meg kell jegyezni, hogy egyelőre nem túl széles a kínálatuk. A Xiaomi MiPad egyébként egy nagyon korrekt androidos táblagép lett, mely igen erős hardveres specifikációt vonultat fel. Piaci hírek szerint a jövő év első felében meg is érkezik a folytatás, mely a Xiaomi MiPad 2 nevet kaphatja majd meg.
Az újdonsággal kapcsolatos legérdekesebb hír egyértelműen a hardveres részt érinti, hiszen a korábbi NVIDIA megoldást az Intel Atom egységére cseréli le a gyártó. A 7,9 hüvelykes (2048 x 1536 pixel) kijelző alatt állítólag 2GB memória segíti majd az Intel egységének dolgát, a rendszer szerepét pedig egyelőre csak a 4.4-es Android töltheti majd be. Az egészen konkrét hardveres specifikációból és a korábbi Android rendszerből is arra lehet következtetni, hogy már a CES 2015-ön bemutatkozik a vállalat új táblagépe.
kpal
11 éve, 2 hete és 5 napjaGyors legyen és olcsó 😎
marco
11 éve, 2 hete és 5 napjaMicsoda egyszerű kérés…😄
vape
11 éve, 2 hete és 5 napjaAjjaj ebből per lesz, tiszta ipad! 😄
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 2 hete és 5 napjaRemélem ,hogy min Intel Atom Z3775 lesz benne. És bízom benne hogy frissítés támogatás is lesz hozzá nem úgy mint az inteles telefon fronton ,mert az katasztrófa.
kpal
11 éve, 2 hete és 5 napjaEz a lényeg 😄
totyak
11 éve, 2 hete és 4 napjaAz a szép az egészben, hogy mi már ennek a hardvernek is veszettül örülünk, holott kínában a Xiaomi 2x ilyen jó hardverrel szerelt gépeket ad olcsóbban, mint amilyen ez lesz majd európában.