Inquisitor: Friss videó érkezett

2009. október 16.
2.2491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Cinemax brigádja nem tegnap kezdte meg az Inquisitor névre hallgató alkotás fejlesztését, amely első ránézésre egy közönséges Diablo klónnak tűnik, azonban ennyivel egyáltalán nem lehetne elintézni őt, hiszen egy olyan epikus és egyben rendhagyó történet feszül meg a hack n slash szerepjáték mögött, amilyenre még nem volt túl sok példa az iparban.
 

A sztori középpontjában a vallás lesz, az Inquisitor játékcím alapján pedig könnyen kitalálható, hogy melyik oldalon fogunk állni a végeláthatatlan, és egyben értelmetlen gyilkolászások közben.

A program illetékesei mindemellett a számokkal is szeretnék meghódítani a fanatikusokat, hiszen három hős oldalán indulhatunk harcba, 90 szörnnyel mérhetjük össze tudásunkat, és 180 NPC-vel kerülhetünk kapcsolatba. Emellett a játékban bejárhatunk 100 kilométernyi járatot, 1.2 millió négyzetméternyi felszíni területet, és 37 földalatti komplexumot. Az alkotás sztorija mintegy 1500 oldalnyi szöveget tesz ki, három karakterünk pedig 200 normális és mágikus fegyvert képes használni.

Egy ilyen ominózus lista mellett nem lehet elmenni szó nélkül, így mi se tegyük meg, ha szeretnél közelebbi barátságba kerülni a programmal, akkor itt a nagy lehetőség, méghozzá egy frissen befutott videónak hála. Az Inquisitor megjelenésére 2010 elején számíthatunk, kizárólag PC-re.

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja