Az első biztonsági csomagjuk 2 éve jelent meg és elvileg 2007-től volt elérhető nálunk is. Bizony, ő volt a Windows Live One Care, ami nem nyújtott akkora védelmet, mint amekkorát elvártunk tőle. Nyilvánvalóan tökéletes védelem nincs, viszont az említett program elég szépen megbukott, a Microsoft pedig tanult a hibáiból és egy új védelmi csomag fejlesztésébe kezdett, ami elvileg a jövő év folyamán ölthet végleges formát.
A vírusirtó első és legfontosabb tulajdonsága, hogy ingyenes lesz. De lehet egy program ingyenes, ha a kívánt hatást nem éri el. A Microsoft pedig azt szeretné, ha egy teljes körű védelmet tudna biztosítani minden felhasználónak. A nemes próbálkozás reméljük nem fog elbukni úgy, mint elődje és sikerülni fog egy a tökéleteshez közeli védelmet kiküszöbölni.
Bár az egy éves fejlesztési idő nem tudom mennyire lesz elég a cégnek, hiszen vajmi kevés, ha az alapjaitól kívánunk felépíteni egy ilyen sokoldalú programot. Nagy valószínűséggel egy másik vírusvédelmi program alapjait fogják felhasználni (lehet pont a One Care-ét), hogy elvégezzenek a munkálatokkal jövőre. A termék kompatibilis lesz majd a Windows XP-vel, a Windows Vista-val, sőt még a Windows 7-el is. Lehetséges, hogy a legújabb Windows megjelenésekor fog debütálni a vírusirtó szoftver is, amit egyenlőre Morro álnéven ismerünk. Várjuk a fejleményeket, reméljük a Microsoftnak sikerül, ami eddig sajnos nem...