Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mintha a BioWare emberei kiszagolták volna, hogy Magyarországon egy hosszú hétvége előtt állunk, a csapat ugyanis bejelentette, hogy egy a hétvégére ingyen kipróbálhatóvá teszi a Star Wars: The Old Republic MMO-t, így végre bárki kipróbálhatja a játék végleges változatát is néhány kellemes napig. Az ingyenes hétvége a tervek szerint már március 15-én, tehát holnap este kezdetét veszi és egészen március 19-ig, tehát hétfőig tart majd, ami annyit jelent, hogy valóban alaposan belekóstolhatunk általa a játékba.
Arról sajnos egyelőre még nem jelentettek a készítők, hogy miféle korlátozások lesznek az ingyenes hétvége alatt, ha lesznek egyáltalán, így vélhetően mindenkinek csak az időkorláttal kell számolnia.
Így korlátlan szintig fejleszthetjük megalkotott karakterünket – vagy karaktereinket -, mindkét oldalon belekóstolhatunk a mókába, kipróbálhatjuk a PvP küzdelmekre kiélezett háborús zónákat, ha pedig éjjel-nappal a gép előtt ülünk, akkor hétfőig akár végig is rohanhatunk a fő történeten. Használjuk ki a felkínálkozott lehetőséget!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteAzért kicsit utána kellene olvasni hivatalos oldalon:
Ami elérhető:
-az összes class
-az összes kezdőbolygó
-mindkét főváros
-a The Esseles és a The Black Talon flashpoint
-flották
-max lvl 15
-nincs general, PvP és trade chat
-a local chat, a group chat, a guild chat és whisper használható
-mailt kaphatsz, de nem küldhetsz mailt és nem válaszolhatsz egy mailre
-nincs trade és GTN
-crew skillek 40-es szintig
-nincs legacy XP
by: swtor.hu
maniac
13 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a lényegen nem változtat, de köszönjük a kiegészítést.
fryms
13 éve, 10 hónapja és 1 heteMegvan a hétvégi program 🙂
Nesze neked jó idő 😎
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteKóstolgatós barátunk megint próbálkozik!😄
Egyrészt ez nagyon nem hivatalos oldal, ne égesd magad ilyen dumákkal.
Másrészt semmi érdemi plusz információt nem írtál be, totálisan semmit nem változtat a lényegen.🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteÍgy korlátlan szintig fejleszthetjük megalkotott karakterünket – vagy karaktereinket, ha pedig éjjel-nappal a gép előtt ülünk, akkor hétfőig akár végig is rohanhatunk a fő történeten.
Ez a része vált értelmetlenné ezekkel a + infókkal.
Amúgy meg teljesen hivatalos mert az eredeti FAQ ból vannak az infók.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteNa ez az ami még ingyen sem kell!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteNe fokozd, már így is szénné égetted magad.xD
Az oldal attól még nem hivatalos, hogy copypastezett egy faq-t.xd
Jézusom.😄
maniac
13 éve, 10 hónapja és 1 heteHogy akkor rákontrázzak erre, a hivatalos sajtóanyag alapján dolgoztunk, amiben a hírben szereplő információkon kívül egy fikarcnyi további infó sem volt.🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteEnnyi.😄
Amúgy hiába próbálnak becsábítani ilyen átlátszó marketingtrükkel, szégyen ez a game. Egy rakás fos, nem méltó a SW univerzumhoz.
Grafika évekkel le van maradva, semmi különlegeset nem ad.
Nem baj, 10 éveseknek kész az új játszótér.😄