Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ugyan már fél évvel ezelőtt történt, hogy megjelent a Portal folytatása, de a Valve csapata úgy döntött, hogy még mindig érdemes egy kiegészítéssel meglepnie a program szerelmeseit, amint ugyanis a srácok legfrissebb közleményéből megtudtuk, még ezen a héten egy ingyenes DLC-vel bővíthetjük ki az alkotást, amely a Peer Review címre hallgat majd, megjelenése pedig PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és természetesen PC-re, valamint Mac-re is várható. Utóbbi két platformra a Steam automatikusan letölti majd a pakkot, de konzolokra egy kicsit keresgélnünk kell utána.
A Peer Review telepítését követően a Valve közleménye szerint folytathatjuk a megkezdett történetet a két robot, P-Body és Atlas oldalán, akik elé újabb fejtörők és megoldandó problémák tornyosulnak egy rejtélyes kooperatív tesztpálya képében, ami mögött ismét GlaDOS áll. A DLC telepítését követően elérhetővé válik továbbá a Challenge mód is, amelyet mind egyjátékos, mind kooperatív játékmódban használhatunk majd. Sajnos pontos megjelenési dátumot nem aggatott a Valve a Peer Review bővítményhez, de ezen a héten érkezik, erre mérget vehettek.
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteMost már csak a Portal 2-t kéne kipróbálnom…🙂
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEn szivesen keresgelem, csak legyen. Meghajlok a Valve elott! Ingyenes DLC? Ritka mint a csiga comb izma.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteIngyenes dlc, ezt így kell. Végre valaki aki nem lehúz, hanem ad egy kis pluszt. a dlc ugyanis eredetileg erre volt hivatott.
skyman
14 éve, 3 hónapja és 2 heteJó lesz ez a DLC ugy érzem. Nekem bejött nagyon a portal2 úgyhogy marco csak ajánlani tudom. 🙂
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteMegnézem megnézem, amint lesz egy kis időm.🙂 Érdekel nagyon csak hát félek hogy beszippant és akkor meg kell az idő hozzá!😄
skyman
14 éve, 3 hónapja és 2 heteNa az már inkább esélyesebb😄
Én is úgy voltam vele, ne aggódj😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteportalra nagyon rá lehet kattani az biztos én minden nap órákig játszottam vele vagy egy hónapon át nyári szünetbe🙂