Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint ismeretes, a Disruptor Beam fejlesztőcsapata egy ideje már egy közösségi oldalakra szánt Game of Thrones videojátékon dolgozik gőzerővel a háttérben, ami annak ellenére, hogy csak a Facebookon fog megjelenni, az eddigi legjobb alkotásnak ígérkezik, ami a franchise alapján készült. A fejlesztők által közölt információk ugyanis bizakodásra adnak okot, főhősünket ugyanis a Starks vagy a Lannisters ház szülötteiként indíthatjuk majd útjára a nagy kalandban, méghozzá azért, hogy felkutassuk a királyság igazi, vér szerinti trónörökösét, miközben befolyással lehetünk a történet alakulására, eközben természetesen végkifejletére is.
Karakterünk oldalán különféle küldetéseket vállalhatunk majd, de csatázásra és kereskedésre is lehetőségünk lesz, sőt, barátaink képében hűséges szövetségesekre tehetünk szert a rendszeres kihívások során.
A játékban egyébiránt igénybe vehetjük majd tanácsadóink szolgáltatásait, akik nem csak a hét királyság aktuális helyzetéről fognak tájékoztatni minket – amit ugyebár tetteinkkel befolyásolhatunk -, hanem következő lépéseinkkel kapcsolatban is hasznos tippeket adhatnak.
A Game of Thrones Ascent az illetékesek szerint hamarosan felkerülhet majd a Facebookra, de pontos megjelenési dátumot egyelőre még nem mert kitűzni a Disruptor Beam csapata.
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 4 napjaEz nagyon nagyon nagyszerű hír!!!! 🙂
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 4 napjaMiért Faceboooook??????😮
vendeg
12 éve, 12 hónapja és 4 napjaMert az rendelkezik a világon a legnagyobb közösséggel. Azért.