Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a múltban több ízben is felmerült már - mindössze spekuláció és vágyálom szintjén -, hogy érkezhetne majd a későbbiekben PlayStation Vitás mellékszála is az inFamous-sorozatnak, de egészen mostanáig ezzel kapcsolatban hivatalos részletek még nem láttak napvilágot. Bejelentésünk továbbra sincs, ellenben Nate Fox, avagy a Sucker Punch egyik fejlesztője a DualShockersTV-nek adott interjú során egy kicsit elszólta magát, így nem zárható ki, hogy ez az első biztos jele annak, hogy a háttérben már PlayStation Vitára is készül egy inFamous-játék.
Fox ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a csapat berkein belül jelenleg csak PlayStation 4-es játékokról diskurálnak, ő azonban szeretne többet is beszélni egy Vitás projektről, de annak is eljön majd az ideje.
Fox ezt követően láthatóan erős izgalmi állapotba került és elterelte a témát, nekünk pedig itt maradt egy laza kis spekuláció, ami külföldi forrásaink szerint csak és kizárólag azt jelentheti, hogy a háttérben már PlayStation Vitára is érkezik egy inFamous-játék. Talán egy vaskos mellékszál! Örülnétek neki?
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 heteAz nem lenne rossz, Vita tulajok jól járnának vele. 🙂
juhaszandor
12 éve, 5 hónapja és 1 heteVitára nagyon sok mellékszál készül, ezzel is csak nagyot akasztanának 😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHa lenne Vita-m, akkor én tuti megvenném a játékot. A korábbiak is tetszettek, csak ugye konzol.