Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy nem hozott szégyent sem a sorozatra, sem a Wolfenstein: The New Orderre a héten digitális formában hivatalosan is elrajtolt Wolfenstein: The Old Blood. Erre utal legalábbis, hogy a mai napra virradóra befutottak az alkotás első játéktesztjei, velük együtt pedig az első pontszámok, amelyek alapján egy átlagosan 80 százalékos alkotás született, ami korántsem tekinthető rossznak.
Mint ismert, a Wolfenstein: The Old Blood egyelőre csak digitális formában érhető el, ellenben még májusban dobozos változatban is felkerülhet a boltok polcaira – kizárólag PC-re és PS4-re.
Softpedia – 9
Destructoid – 8
Metro – 8
Meristation – 7.6
Polygon – 7
PCGamer – 7
god
10 éve, 8 hónapja és 2 heteLenne multija venném, de így hamar bekerül majd a Ps+ -ba szerintem!
totyak
10 éve, 8 hónapja és 2 heteEddig is tudtam, hogy ez kell, most meg még jobban érzem. Akik már játszották, mindenkitől azt olvastam, hogy nem 2-3 órás kampány, hanem minimum 8-10. Az már korrekt egy előzménytől.
supermanvsbatman
10 éve, 8 hónapja és 2 hetejó kis pont számok ezek🙂!
jezzahun
10 éve, 8 hónapja és 2 hetenem rosszak… 🙂